Personal - ÉRTÉK (T)REND

ÉRTÉK (T)REND

Nem mintha nem szembesülnék vele már évek óta, de valahogy mégis most kezdtem el úgy érezni, hogy igazán meg akarom válaszolni a kérdést, ami nem csak személyes életemben merül fel rendszeresen, de globálisan is, hiszen stagnál azon rétegbe tartozók száma, akik úgy vélik, hogy a divat maga nem más, mint felesleges rongyrázás. Az olyanok "sportja" akik már nem tudják hova költeni a sikkasztásból és fiktívszámla hamisításból megszerzett vagyonukat- ez fontos, hiszen a magyar mentalitás alapja, hogy aki jómódú, ahhoz negatívan kell hozzáállni - vagy olyanoké, akiknek az IQ-ja alig haladja meg egy átlag 8 évesét. Általánosnak mondható a vélekedés kis hazánkban, miszerint: „Aki csak azzal foglalkozik, hogy hogyan néz ki, az nem csak felszínes, de bizonyára elkényeztetett és burokban nevelt, de legalábbis butácska, hiszen hogyan lehet, hogy az élet megannyi égető problémája, vagy szörnyűsége mellett még képes értéket tulajdonítani a puszta megjelenésének?!”

Csak a jó ég kegyelmezhet annak, aki nyilvánosan (értem ez alatt például az egyetemi ismerősöket, vagy akár anyukád kollégáit, akik szerint olyan értelmes kislány vagy, hogy lehet, hogy mégis ilyesmivel foglakozol?) is fel meri vállalni például, hogy divatblogger. Az átlagember számára erről a szóról jó esetben is alábbi két típus jut eszébe:

vol1,

a temérdek mennyiségű időm és pénzem mellé valami olyat kerestem, 

amitől hasznosnak érzem magam, hiszen akkor is kell valamit csinálni, amikor épp nem apuci pénzét költöm és a világkörüli utak egyikén shoppingolok,

vagy 

vol2, 

a nap 24 órájából 20-at a négy fal, és a gép előtt ülve töltöm, nyál csorgatva, epedezve azokért a darabokért, amit a vol1-ben említett személy gond nélkül megvesz, és hogy enyhítsem a sanyarú sorsomból adódó értékválságot, írok róla, hogy legalább más azt higgye, megvehetem, ha akarom. Csak persze nem teszem, mert túl komolyan veszem magam ahhoz, hogy mainstream módon drága boltokban vásároljak, így lázadó hipster módón inkább a turkálót választom.

Szánalmas.

Legyen első, vagy második verzió, abban megállapodhatunk, hogy ez a szó, mindkét opciót kielégítően jellemzi. Na és mindezen előítéleteket szem előtt tartva válaszolj mosolyogva, magabiztosan a kérdésre: mi a hobbid? és nézz szembe az ítélkezésre mindig kész erkölcsi bírósággal, mellyel minden magát valamire tartó ember rendelkezik abban a hitben, hogy tökéletesen tájékozott a világ minden jelenségével kapcsolatban.

Ezek az előítéletek azonban nem csak arra fenik éles, ítélkezésre kész fogaikat, akik pop-up hivatásként választják a divatot, hanem sokszor azokra is, akik fogyasztják, amit ez a milliárdos iparág kínál.

A divat számomra egyben művészet, szakma, és az önkifejezés legjobb formája, mely akkor is sokat árul el az emberről, ha az illető nem akarja, hisz aki elvből elutasítja, az is egyfajta üzenet közvetít. Sokan vélik úgy, hogy szükségtelen és sznob dolog a drága időt, figyelmet és energiát fordítani a külsőnkre, ám az rendben van, ha szeretjük a festészetet, vagy a jó könyveket, esetleg még verseket is olvasunk, vagy ízlésesen rendezzük be  az otthonunkat. Mi a különbség? Akinek igénye van az igényességre, annak az élet minden pontján szüksége van rá. Ebből kiindulva pedig elgondolkozhatnánk rajta, hogy ha valaki igényes a megjelenésére, az elképzelhető, hogy igényes az általános műveltségre is. Többek között.
Persze kivételek mindig voltak, vannak, és lesznek, de úgy hiszem, általános párhuzamba semmiképp sem állítható az értékhiány és a divat szeretete.